Célkitűzéseim

Cselekedjünk az összmagyar integráció kontextusában

Hosszú évtizedek után elindult egy folyamat, amelyet talán már nem is tartottunk valószínűnek: elindult a magyar nemzet integrációs folyamata.

Sokan a román asszimilációtól féltették és féltik a romániai magyar közösséget. Most megjelentek az új féltők, akik számára az anyaország asszimilációs ereje okoz gondot. Az állampolgárság, a szavazati jog s ki tudja még mi minden – mondják – elszívja az erdélyi magyarságot.

A nemzeti integrációs folyamat valóban új helyzet. Akár azt is lehetne mondani, hogy egyfajta „magyar globalizációs” folyamat. A mindennapokban, a személyi kapcsolatok síkján már korábban megkezdődött. Most intézményes formában is beindult ez a folyamat.

Milyen értelemben új ez a helyzet?

Új szerveződési lehetőségeket teremt. Új kapcsolatok, együttműködések keretét kínálja. Kitágítja a közös cselekvések körét.

Új nemzeti identitás építési folyamat, amely valamilyen módon, valamilyen formában mindenkit érint. Érinti a romániai magyar közösség egészét is. A korábban sokat emlegetett  „híd” szerepet fölszámolta az idő. Hidat egymással kapcsolatban nem  lévő partok között szokás építeni, s ma Európában  a partok egymáshoz értek. A kisebbségi helyzetben lévő közösségeknek is úja kell gondolniuk saját helyzetüket, saját szerepüket.

Az új helyzet feladatot is ad. Számba kell venni, szakmai alapossággal, hogy az új helyzet milyen lehetőségeket hordoz! S azt is, hogy amennyiben élünk az új lehetőségekkel, akkor az milyen következményekkel jár számunkra. Mérlegelni kell, dönteni és cselekedni. Az jár jól, aki fölméri a változást, s elébe megy, fölhasználja azt. Aki fél, aki túlságosan óvatos, aki kivár  – az veszíthet.

Nekünk az összmagyar integrációs folyamatban nyernünk kell!

Ki kell lépni a többség árnyékából!

Válhat-e autonóm személlyé, autonóm közösségé az az ember vagy az a társadalom, amely mindig és mindenben egy többséghez viszonyítja magát? Amely csak a többséghez mérten tudja meghatározni magát? Amely minden igényét, minden akaratát a kérések teljesítésétől teszi függővé? Amely mindent a kijárásokra, az elintézésekre bíz?

Többség számunkra a román társadalom. Többség számunkra az anyaország. Többség számunkra az összmagyarság. Többség számunkra az európai közösség. Ez így igaz. De ez nem jelenti azt, hogy  egész sor problémát ne tudnánk saját magunk megoldani. Van amiben egyezkednünk kell, olyan is van, amiben kérnünk kell.

De ez nem jelenti azt, hogy egész életünket, közösségünk működését és jövőjét  csakis kérésekben és követelésekben kell elgondolni! A kérés, követelés sem könnyű munka, de könnyebb, mint a saját cselekvés! S ha nem kapjuk meg, amit kértünk, akkor felment a cselekvés kötelessége alól az a híres mondat, hogy „Nem lehet”!

Ideje már, hogy megfordítsuk az eddigi gyakorlatot. Vegyük előre azt, amit meg tudunk tenni mi magunk, s  ezek után, ezek mellett kérjünk!

Az árnyék időként nagyon hasznos, de tartós árnyékban semmi nem fejlődik természetesen.

Lépjünk ki a többség árnyékából!

Lépjünk túl az 1989 előttről örökölt  elit szerepeken

Meddig használhatók még, mire jók még a kizárólag tekintélyelvűségre építő kisebbségi elit szerepek? A tekintélyelvű magatartás autoriter rendszert épít akkor is, ha látszólag mindenki demokratikusan tapsol.

Milyen a tekintélyelvű kisebbségpolitikai elit-modell? Testületi döntések helyett egyéni akarat, társadalmi tapasztalat helyett egyéni meggyőződések, egyeztetések helyett utasítások, elszámolás helyett hódolatkeresés, társadalmi megmérettetés helyett a kiválasztottság és a sérthetetlenég tudata, szakértői tudás helyett a lekezelő, fölényes  kioktatás gyakorlata. Meddig él még az egyszemélyes vezetés illúziója és gyakorlata? Meddig él még az a hit, hogy az elit feladata kizárólag képviselni tudásból  és szerepelni tudásból áll? Meddig él még az a meggyőződés, hogy a kisebbségi társadalomban a választók az elitet kitöltetlen csekkel ruházták fel?

Ez a vezetői-értelmiségi szerep működhetett egy olyan elnyomó és tekintélyelvű rendszerben, ahol minden adománymorzsának örülni kellett, ahol a kéréshez is bátorságra vagy éppen megalázkodásra  volt szükség, ahol képviselni és szerepelni bátor tettnek számított, s a saját közösség hálás volt ezért.

Ez a vezetői-értelmiségi szerep ma már idejétmúlt. Kelléktára, szótára, gyakorlata  anakronisztikus.

Az új kihívások professzionális vezetői modellt igényelnek. Parancsok helyett megegyezést, kinyilatkoztatás helyett vitát, szereplések helyett kiszámítható stratégiát, csodálat és dicséret helyett átláthatóságot.

Totalitárius vezetői szerepek helyett demokratikus vezetői szerepeket.

Vállaljuk fel erkölcsi-szellemi értékeinket.

Milyen közösségi képviselet az, amely nem tud vagy nem akar eszményeket és értéket fölmutatni? Milyen kisebbségpolitika az, amely csak szükségletekben, hiányokban, kérésekben, követelésekben gondolkodik?

Erre csak egyféleképpen válaszolhatunk: az ilyen kisebbségpolitika, társadalompolitika csak sikertelen politika lehet! Sikertelen, mert eszmék és értékek hiányában nem lehet követőket találni. Nem lehet elérni, hogy a képviselt közösség azonosuljon velünk.

Eltekinteni az eszményektől, az értékektől, az ideológiáktól annyi, mint eltekinteni magától a  képviselt  közösségtől.

A romániai magyar közösség  sokpólusú, sokszínű társadalom. Meghatározó jegye az európai kultúrát megalapozó keresztény erkölcs és szellemiség. A társadalmi szolidaritás, a családi értékek hangsúlyos vállalása, a tolerancia terén évszázados hagyományokkal  rendelkezik. Meggyőződésem, hogy a mai kor kihívásaira ezen a szellemi-erkölcsi alapon kell keresni  a kiutat mutató, társadalmi támogatást  is kínáló válaszokat.

Az értékmentesség, az ideológiamentesség hirdetése nem csupán félrevezetés, hanem egy nagyon jelentős társadalmi-közösségi energia felelőtlen mellőzése is.

Ha igényeinket föl tudjuk vállalni, vállaljuk fel eszményeinket, szellemi-erkölcsi értékeinket és meggyőződéseinket is.

Minden  romániai magyart meg kell szólítani!

Meg kell szólítani mindenkit!

A Bánságtól Csángóföldig, a Partiumtól Székelyföldig, Bukarestben, Galacon, Jászvárosban és a Zsil-völgyében meg kell szólítanunk mindenkit. Félreértés ne essék: nem csupán felszólítani kell mindenkit, hogy szavazzon ránk. Nem, ennél jóval többről van szó. Meg kell szólítani mindenkit úgy, ahogyan a mindennapi életben megszólítjuk a szomszédot, a rokon, a jó barátot az ismerőst. Megtudakolni azt,  hogyan él, miként látja saját helyzetét, mit tud tenni, nem csupán saját maga érdekében, hanem a körülötte élők érdekében is. A társadalmi szolidaritás, az egymásra figyelés az egyik legalapvetőbb emberi magatartás. A közösségi háló, a szerveződés a legerősebb társadalmi tőke, nagyon jelentős gazdasági erő!

Társadalmi programokat, közéletet erre lehet és erre kell építeni!

Ne mondja senki, hogy nem lehet elérni mindenkit, aki fontos számunkra és aki  minket is számon tart. És ne mondja senki azt se, hogy akit megkeresünk, az nem veszi szívesen a megkeresést.

Mindenki egyformán fontos, aki ehhez a közösséghez tartozónak is érzi magát.  Aki nem akar mindenkit megszólítani, az csak részérdekekben gondolkodik.

A magyar közösséget egységes magyar szövetségbe kell összefogni.

Tegyük versenyképessé a romániai magyar közösséget

A megmaradást nem a számok hordozzák, hanem a versenyképesség!

Nyilván nem mindegy, hogy hányan vagyunk, mekkora százalékot képviselünk, hány darab intézményünk van, hány gyerek jár magyar iskolába!  Mi lenne, ha megfordítanánk az eddigi gondolkodást. Nem a számok, az arányok csökkenése felett bánkódnánk, hanem megpróbálnánk a számok és arányok növelésének a feltételeit kidolgozni! Azt gondolom, hogy a romániai magyar közéleti-politikai elit számára ez az első számú felelősség. Intézmények, helyi önkormányzat szintjén, térségi vonatkozásokban, a magyar közösség szintjén.

A családi háztartástól az RMDSZ szervezetig,  a civil tevékenységtől az országos politikáig, az egyházi és oktatási intézményeinktől a vállalkozásokig,  a médiaműhelyektől  a szakértői és tudományos munkáig meg kell nevezni és támogatni kell a versenyképesség, a hatékonyság feltételeit.

Nem az marad meg, ami nagy, hanem ami versenyképes. Nem az számolódik fel ami kicsi, hanem ami versenyképtelen.